2 évad 1 fejezet.

Sziasztok!  Hát igen. Itt a várva várt rész. Annyi támogatást kaptam tőletek miután bejelentettem hogy folytatom! Eszméletlenek vagytok. Annyira örülök,hogy egy két kedves olvasómmal jóba lettem.
Tehátt itt az új fejléc. Remélem tetszik nektek. Nem megszokott az biztos.
És íme a 2.évad 1 része. Amit annyian vártatok hogy hihetetlen. Ha tetszett kérlek kommentben jellezzétek. Jó olvasást.
Ui: ezt a részt egy eszméletlenül aranyos olvasómnak küldöm. Sárközi  Nettinek. Remélem tetszik a rész:)

Üres. Sötét. Ezzel a két szóval tudom elmondani az elmúlt két hetemet. Fogalmam sincs mitörténik.  Két hete úgy élem napjaimat,hogy fekszem egy ágyban. De nem tudom hol. A szemeimet képtelen vagyok kinyitni. Ólom súlyuak. A gondolataim visszajöttek néha néha. Rengeteget aludtam. De ma kinyitottam a szememet. Kipattantak. A hirtelen fényre szemem él kaptam volna kezem. Ha nem lettem volna egy kórházi ágyhoz kikötözve. Értetlenkedve néztem körbe. A hófehér szobában egyedül voltam. Túlzott fertőtlenitő szag áramlott a levegőben. Utálom a kórházakat. Próbáltam kicsúsztatni kezeimet, majd rángatni. Esélytelen. Ki tudja mi van a többiekkel? Justin, Kendall Ryan. -Ryan.-mondtam ki hangosan. Egy könnycsepp gördült végig arcomon. Hiszen meghalt. Két hete mást sem csinálok csak ebben a büdös szobában vagyok. Nem tudom mivan a külvilággal. A szeretteimmel. Lépteket hallottam az ajtó felől. Gyorsan csuktam be szemeimet,nehogy az illető megtudja,hogy magamnál vagyok. Hallottam az ajtó kattanását ahogy bezárja az ajtót maga mögött. Elindult felém. Elég volt egy kis szellő,hogy finom férfias illatát felém irányítsa. Egyből tudtam ki ő. Szívem vadul dobogni kezdett. Karom libabőrös lett. Kihúzta az ágyam melletti széket és leült. Ujjaimra kulcsolta ujjait. Majd megköszörülte torkát. Igen. Ez Justin.
Hatalmas öröm uralta át lelkemet és testemet. A tudat,hogy jól van könnycseppet hullajtott belőlem. A megkönnyebülés érzése. Rászorítottam kezére. És végre. Megtört a jég. Megszólalt.
-Hails te ébren vagy.-hallottam kíváncsi örömteli hangját. Abban a pillanatban pattantak ki szemeim és kezdett el patakokban folyni a könnyem.
-Justin.-suttogtam. Elsem hittem,hogy tényleg ő az. Óvatosan fölémhajolt és megcsókolt. Gyengéd volt. Úgy beletúrtam volna hajába. De nem tehettem.
-Kérlek szabadítsd ki a kezem.-néztem rá könyörgő tekintettel.
-Nem tehetem. Kárt tehetsz magadban. És másban is.-mondta halkan.
-De miért?
-Nem emlékszel semmire?-kerekedett ki a szeme.
-Semmire. Annyit tudok,hogy két hete szenvedek.
-Bár két hét lenne Hails.-mondta szomorú mosollyal az arcán.
-Tessék?
-Több mint 3 hónapja fekszel itt. Lehet két hete jött vissza az elméd. De 3 hónapja mindennap azzal a reménnyel jártam be,hogy ma már fent leszel. Egyre jobban féltem,hogy elveszítelek,hogy meghalsz. De ma itt vagy. Újra velem vagy.-szorított rá kezemre.
-Három hónapja?-akadt el a lélegzetem.
-Mennyire emlékszel?
-Annyira,hogy Ryan meghalt. Ennyi maradt bennem.
-Miután megvolt Ryan temetése ráálltam a dologra. Kiakartam csinálni az egész bandát. Jött egy alkalom. Mondtam neked,hogy maradj otthon. De te féltettél. Azt mondtad nem akarsz elveszíteni. Utánam jöttél a tudtom nélkül. Elkaptak. Próbáltalak kimenteni de berobbant az épület. Nekem csak a testrészeim zúzódtak amik már jol vannak. De te rosszul estél. Bevágtad a fejed. Az elején ébredeztél. Állandóan kiabáltál nem voltál magadnál. Lekötöztek. Aztán rengeteg nyugtatót és altatót adtak. Azt hittem ebbe halsz bele. Hetekig meg sem mozdultál. Alig vettél levegőt. Nem adták már a nyugtatókat sem. Azt mondták kómába estél. Aztán az orvosok azt mondták,ha még egy hónapig nem kelsz fel levesznek a gépről. Minden este imádkoztam érted. Nem akartalak elveszíteni.-csuklott el a hangja.
-Justin.-suttogtam. Rám emelte könnyes tekintetét. Sosem nézett még rám így. Engedd el a kezem.
-Nem tehetem Hailey.-mondta halkan.
-Bízol bennem?
-Igen.-nézett egyenesen a szemembe.
-Akkor engedj el. Jól vagyok. Nem teszek semmiben sem kárt. Pár pillanat habozás után kioldotta a csuklómat szorító pántot. Egyik kezemet arcára simítottam másik kezemmel pedig tarkójához nyúltam és magamhoz húztam.
-Köszönöm.-suttogtam két csók között.
Az orvos bejött ellenőrizni. Azt hitte halucinál. Nem hitte,hogy felfogok épülni. A vicces az,hogy semmi fájdalmat nem érzek már.
-Hát Ms.Baldwin. Már most elhagyhatja a kórházat.-mosolygott kedvesen rám a főorvos. Semmi kedvem nincs ebben a büdös kórházi ágyban vergődni. Szerencsére Justinnál volt ruha amit fel is tudtam venni.
-Annyira örülök,hogy újra velem vagy.-pillantott rám majd vissza az útra.
-Én is nagyon örülök.-mosolyogtam. Comombra simította egyik kezét. A hideg futkosott a hátamon. Annyira jó érzés,hogy hozzámér. Mikor a házhoz értünk rengeteg érzés támadt fel bennem. Annyira hiányzott. Boldog voltam. Azonnal szobám felé indultam. Amint beléptem biztonságban éreztem magamat. Otthon vagyok! Rádöltem ágyamra és pihentem. Csak az óra kattogását hallottam. Mintha az agyam kikapcsolt volna. Arra eszméltem fel,hogy besüppedt az ágy. Kinyitottam szemeimet és azonnal két gyönyörű mogyoróbarna szempárral találtam szemben magam.
-Mit szeretnél?-túrtam mosolyogva hajába. Nem válaszolt. Rámvillantott egy sunyi mosolyt és a fülemhez hajolt.
-Eszméletlenül kívánlak Hailey.-suttogta rekedtesen. Hangja hallatán nyögtem egyet és lerántottam róla a pólót. Halkan felkuncogott majd nyakamnak esett.
-Édes istenem.-nyöszörögtem. Minden érintésénél egyre jobban éreztem,hogy felrobbanok. Annyira akartam őt. Annyira,hogy észre se vettem,hogy valaki már vagy fél órája csönget a bejáratnál.
-Justin.-toltam le magamról. Nézd meg ki az.
-Tud várni.-csókolt meg újra.
-És te is tudsz.-nevettem fel. Kilökdöstem az ajtón majd felkaptam magamra a pólót. Megkerestem telefonomat. Rengeteg értesítésem jött. Smsek. Nemfogadott hívások. Kendall aggódó üzenete. Zayn üzenetei. Aztán  találtam egy privát számos üzenetet. Nem tudtam elkezdeni olvasni,mert Justin megjelent az ajtómba. Idegesnek tűnt.
-Mi a baj?-nézek rá összevont szemöldökkel.
-Látogatód jött.-mondta komoran.
-Kendall?-csillant fel a szemem.
-Nem. Nem Kendall. Szerintem vegyél fel nadrágot. Csak én nézhetem a csinos kis fenekedet.-mosolyodott el halványan.
-Igen is kapitány. Kikerestem egy rövidnadrágot a szekrényemből és felgumiztam a hajam. Mire megfordultam Justin eltünt. Nyugodtan slattyogtam le a lépcsőn. Háttal állt nekem egy srác.
-Khm.-köszörültem meg torkomat. Justin átnézett a srác válla felett aki szép lassan megfordult. Szemeim kikerekedtek. A szívem ezerrel dobogott egyszerre volt melegem és egyszerre rázott ki a hideg a pillantásától. A kezem és a térdem remegett. Mintha a múltba csöppentem volna. Előttem állt a régi nagy szerelmem. Változott? Teljes mértékben. Jól néz ki? Pokolian. Tengerkék szemével enyéimbe nézett.
-Jó látni Hailey.-szólalt meg az oldal mosolyával amit annyira imádtam. Eddig azt hittem képzelődöm. De nem. Teljes nagyságban áll előttem Damon Salvatore.